"Elvétetik tõletek az Isten országa"
ApCs 13:44-49 -
Pál és Barnabás dinamikus munkát végeztek többek között a pizídiai Antiókhiában is. Amikor elkezdõdik a missziómunka nyomán az ébredés, azonnal megjelennek az ellenséges lelkületûek is, kontrázva, akadályozva mások szolgálatát. Õk gyakran a zsidók, vagyis a régi hívõk közül kerülnek ki, akik nem hisznek a pogányok megtérésében, vagy irigylik tõlük az új élet örömét, áldását. Ilyenkor még káromkodni is készek, szitkozódva, arrogáns hangon kifejezni ellenvéleményüket. 
Pálék elmondják azt a helyzetet, amit tudhattak volna a zsidók is. Elõször õk hallhatták az evangéliumot, hirdettetett is közöttük, azonban õk elutasították, nem tartották szükségesnek. Ezután küldettek a pogányokhoz, nem választott nép közé, akik mégis kegyelmet kapnak, ha elfogadják Isten Igéjét.
Egy döbbenetes ellentétnek vagyunk most tanúi. A választott nép, akik Isten szeretetét hordozhatnák, most feldühödve, ellenséges lelkülettel állnak, míg a "pogányok", a "nem nép" szívét átjárja a Szentlélek öröme, mert befogadták az evangéliumot.
Vigyázzunk mi is, nehogy az istentelenek megelõzzenek a mennyek országában. Legyünk "erõszakosak", akik mindenáron megragadják az üdvösséget, s azután ahogy ezt Pál tette, visszük a többi ember számára, hadd térjen meg minden szív!
1996.

A bûnnek kiszolgáltatott világ
Róma 1:18-25 - 
Világunk, melyben élünk Isten által jónak teremtetett. Tökéletes világ, amelyben helyet kapott Isten teremtménye, az ember is, hogy betöltse azt. Az Éden-kerti idill nagyon hamar szertefoszlott a kísértés, ill. a bûn által, és az Isten-ember kapcsolat máris bûnnel, haraggal fertõzõdött. Mi volt Isten haragjának oka? Az, hogy az ember bûne feltartóztatta Isten igazságát. Beférkõzött a helyére, megakadályozta érvényesülését. Ma is errõl szól Isten Igéje, hogy aki a megismerhetõ, és megismert igazságot korlátozza, feltartóztatja, az Isten haragjával kerül szembe.
Testvérem! Ha megismerted már Istent, ha láttad az Õ dicsõségét, olyan kijelentések birtokában vagy, amely sokak elõl el van rejtve, de neked megadatott, hogy értsd. Teljen meg szíved hálával azért, hogy megmenekültél a harag napja elõl, hogy az Úr Jézus váltsága által megbékéltettél az Atyával (2Kor5:20-21). Magasztald Õt az Igazság Lelkéért, aki betöltött, és naponként meggyõz minden bûnödrõl.
Ha testiességed, bálványaid, hiábavaló gondolataid, értetlen sötét szíved van, s nem veszed fel ellenük a harcot, hanem az igazság helyét átadod nekik, akkor ha nem látod be ezt a bûnöd, és nem fogadod el Jézus Krisztus szabadítását, menthetetlen vagy. Akkor nincs üdvösséged, örök életed, sõt Isten kiszolgáltat saját bálványaidnak, s amik most talán kedves bûnnek tûnnek számodra, rettenetes rabtartóként szorítanak sarokba. "...Vedd fel a harcot, vedd fel a keresztet, vagy üdvöd veszted!" (HH252/3) 
1996.

Az engedetlenek romlottsága
Róma 1:28-32 - 
Ha valaki elindul a lejtõn, s a bûnben egyre többet enged meg magának, elõbb-utóbb elveszti egészséges önlátását, és megállíthatatlanul rohan a szakadék felé, vagy talán már abban zuhan a mélység torkába. Hol van kedves Olvasóm a te életed most?
Pál apostol arra figyelmeztet, hogy ha mi visszaélünk Isten jóságával, türelmes szeretetével, és nem méltatjuk Õt, a hatalmast arra, hogy engedelmességgel válaszoljunk határtalan irgalmára, akkor egyszer bezáródik a kegyelem kapuja elõttünk. 
Akik ezt elérik, azok gondolkodása alkalmatlanná lesz arra, hogy különbséget tegyenek jó és rossz között. "Isten kiszolgáltatta õket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak!" Nincs többé lelkiismeret, nincs bûnlátás, bûnundor, s bûnbánat utáni bocsánat, hanem csak a méltatlan gondolkodás, és cselekedetek. Olvass bele testvérem a Római levél 7. részébe, ahol Pál arról a rettenetrõl ír, hogy "Ó én nyomorult ember... nem azt teszem, amit akarok....!"
Kedves Testvérem, imádkozó barátom! Figyelj életedre! Ha most érzed Isten Lelkének áldott figyelmeztetését, érzed lelkiismereted dorgálását, akkor fordulj az Úrhoz. "Ma, ha az Õ szavát hallod...!" Bizonyos lehetsz abban, hogy Õ minden megbánt, és megvallott bûnödtõl teljes szabadságot ad. Ne felejtsd el: "A bûn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad!"
1996.

Isten igazsága, és jósága
Róma 2:1-4
Drága Testvéreim! Egy csodálatos lelki utazásra hívlak benneteket. Pál apostolra figyelve induljunk el, hogy találkozzunk önmagunkkal. Nagyon sokszor kerüljük ezt a találkozást, mert félünk a leleplezõdéstõl. Jobbnak tetszik kisminkelt önmagunkat látni. Leplezetlenül - mezítelennek találtatunk?
Gondolataink között keljünk most útra. Mi a véleményed házastársadról, gyermekedrõl, szülõdrõl, rokonaidról? Hogy vélekedsz lelkipásztorodról, elöljáróidról, gyülekezetbeli testvéreidrõl? Milyennek látod feletteseidet munkahelyeden, városodban, országunkban? Kérlek Testvér, hogy ragadj most tiszta lapot, és egy tollat, majd kezdd el leírni mindazt a rosszat, amit a fent említettekben olyan sokszor észreveszel. Bármilyen "bûnük" is legyen, amiért neheztelsz rájuk, amiért nem tudod elfogadni, szeretni õket, vesd papírra. Ne kíméld meg õket véleményedtõl, szíved teljességébõl írj csak le mindent!
Kérlek, hogy most újra olvasd végig a kijelölt Igét! "Annakokáért ... menthetetlen vagy ... ó ember ... ... Avagy megveted jóságának, elnézésének és hosszútûrésének gazdagságát?..."
Az imént teleírt papírlap tetejére légy szíves írd föl ezt: X.Y. (saját neved) lelkének fényképe. És indítson megtérésre Isten jósága, hogy egy ilyen rettenetes állapotú embert ennyi jósággal vesz körül. Énekeld, és tedd: "Lábaidhoz hullok tört reménnyel, mert por és hamu vagyok csupán..." (HH 492) 
1996.

Elõtte nincs személyválogatás
Róma 2:5-11 
Isten szemében minden ember - ember. Nemzetisége, nyelve, színe, vallása, politikai hovatartozása lehet bármi, - az Úr szemében ember. Gazdagsága, tekintélye, családja, jó élete, vagy bûnei mellett is csak ember. EMBER, aki kegyelemre szorul, de olyan ember, akiért az EMBERFIA vállalta a kereszthalált, hogy megváltsa a bûn átkától, a kárhozat borzalmától. Elhiszed-e, hogy nincs különbség közted, és a fõtéri koldus között, ha Isten kegyelmet kínál. Õ is ingyen kapja, és te is. Õ is örök életet kaphat, s te is.
Alázatos igeolvasásod után válaszolj imádságban Urunknak néhány kérdésre! 
- Van-e bizonyosságod abban, hogy Isten neked örök életet ajándékoz?
- Szívedben Isten Igéje befogadó talajt talál-e, vagy kemény szíved van, ami elutasítja Õt?
- Tetteiddel az Úr haragját gyûjtöd-e magad ellen, vagy áldott kegyelmét?
- Boldogít-e, hogy mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni? - Neked is!?
Milyen fenséges dolog, hogy Isten azok alapján fog ítélni, amelyekben minden lehetõséget megadott a teljesítéshez. Fogadd el ma is kegyelmét, Igéje tanácsait, parancsait, cselekedd azt, ami elõtte kedves, s legyen örök életben részed!
1996.

Mindenkit adottságai szerint ítél meg
Róma 2:12-24
Gyakran foglalkoztatja a hívõ embereket mások sorsa, üdvösség-kárhozat kérdése, de nem mindig a mentõ szeretet által. Szinte féltve az evangéliumot sokaktól - nem látjuk õket alkalmasnak arra, hogy bizonyságot tegyünk az örömhírrõl. Többektõl hallottam már többekrõl, hogy vagy elkövették a megbocsáthatatlan bûnt, vagy olyan mélyen vannak a bûnben, hogy számukra már nincs bocsánat, tehát nincs missziós küldetésünk feléjük. Nem fogadhatjuk el ezeket az ítélkezéseket. 
Többször hallottam már, hogy többek közt három csoda lesz a mennyben. Az elsõ, hogy sokan ott lesznek, akikrõl nem is feltételeztem földi életemben, hogy üdvözülhetnek, a második, hogy számosan nem lesznek ott, akikrõl biztosnak tetszett, hogy üdvözülnek, s a harmadik csoda, hogy az Úr kegyelmébõl én ott leszek.
Nem arról kellene e mai igeolvasás után gondolkodnunk, hogy kik milyen módon fognak üdvözülni: az afrikai bennszülöttek, a hindu, vagy buddhista hívõk, a katolikusok, vagy más protestánsok. Ez a minden kegyelem Istenének szuverén joga. Viszont nekünk kötelességünk azokat, akik nem ismerik az Úr Jézust megörvendeztetni az evangéliummal, s a szabadulás útját megmutatni, amelyen mi már végigmentünk. Feladatunk a példaadó élet élése, mert nem beszédben áll az Isten országa. "Menjetek el, s tegyetek tanítvánnyá minden népet...!"
1996.

A zsidóság elõnyei és elmarasztalása
Róma 3:1-8
Igen fogós kérdéseket tesz fel Pál a fenti igékben, s valószínû, hogy nehéz elsõ olvasásra értenünk - talán sokadikra is. Arról szól, hogy Isten a Ábrahám utódait, a zsidóságot kiválasztotta, s hûségérõl biztosította. Nem azért választotta õket, hogy a kiválasztottság boldog magabiztosságában élve tegyenek bármit, amihez kedvük van. Rájuk bízta Igéit (2.v.), és hozzá illõ életet vár el. Erre felel a választott nép hûtlenséggel, engedetlenséggel, és most ezt kérdezi az apostol, hogy a bûnös ember hûtlensége vajon Isten hûtlenségét idézheti elõ? Szó sincs róla. Isten annak ellenére megtartja szavát, fogadását, hogy az ember visszaél a felkínált kegyelemmel, de igazsága nem tûr bûnt. Izráel népének 40 éves pusztai bolyongása mutatja, hogy a "privilégium" nem jogosít fel felelõtlen, hitetlen, engedetlen életre. Mintha egy mások által fölgerjesztett polémiát hallanánk Páltól. Az a kérdés, hogy ha Istennek "jól jön" a zsidóság hûtlensége, hisz bemutathatja, hogy ennek ellenére is hû marad, akkor ez a bûn tulajdonképpen erény? Olvashatjuk a biblikus választ: "Aki így gondolkozik, azt méltán sújtja az ítélet." (8.v.) 
Drága Urunk a rosszat is kész jóra fordítani, ezt látjuk sok megtért bûnös új életében. A régi alkoholista meg tudja érteni a ma is ivókat. Ismeri az utat, a beszélgetéshez, a bizonyságtételhez. Jó, ha a "hamis mammonból barátokat toborozva" betölti küldetését. Viszont aki ismeri a kegyelmet, azért ne váljon alkoholistává, hogy majd ezt a szolgálatot Isten dicsõségére be tudja tölteni. Ne vétkezz azért, hogy az Úr megszabadíthasson, és az Õ neve magasztaltassék ezért fel. Ti azért vigyázzatok!
1996.
 

A zsidók és a pogányok egyformán bûnösök
Róma 3:9-12 
Kedves baptista hittestvéreim! Mennyiszer érezzük magunkat másoknál különbnek, õket, a más felekezetûeket, másként gondolkodókat elítélve, kárhoztatva. Pál, a római polgár zsidó, aki keresztyén, kimondja mindnyájunkról az azóta igévé érett véleményt: "Nincsen igaz ember egy sem..." János apostol fogalmazza meg hasonlóan állapotunkat: "Ha azt mondjuk, hogy nincs bûnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság!" (1Jn 1:8). Ma kérd meg az Úr Jézust, hogy igazsága tükrében mutassa meg jelen állapotodat. Lehet, hogy azt kell meglátnod, hogy sok baj van benned. Komoly, vallásoskodó életed kártyavárként omlik, ha "Szentlelke - Reád fuvall, s porig aláz!"
Milyen nagyszerû, hogy nem a vallásunk tart meg, hogy nem tradícióink üdvözítenek, s hogy nem egymást kell egy életen át méregetni, hanem alázattal jöhetünk az Úr elé, aki majd ítélõ Bíránk lesz, és már most megbeszéli velünk sorsunkat. 
Méltóságteljes, ahogy Urunk látja az Õ népét. Nem zsidót, vagy görögöt, baptistát, vagy bármily más felekezetût, hanem drága vérén megváltottakat. A láthatatlan egyház ott hódol a láthatatlan Úr elõtt, Aki kimondhatatlanul szereti a bûnét bánó, és valló embert. Õ teszi igazzá, és üdvözíti. Hadd tegye ezt veled is! 
1996.

Vele együtt mindent!
Róma 8:31-39.
Bizonyos, hogy ez az ünnep sem múlik el életedben földi ajándékok nélkül. Talán nem nagy értéket, de valamit adsz valakinek, és lehet, hogy valamit kapsz is valakitõl. Ugye, milyen felemelõ érzés egymásnak boldogságot, derût szerezni ajándékainkkal? Nem az anyagi értéke a lényeges, hanem, hogy ki adja, kinek, és hogyan. Tegyük mérlegre ajándékozási szokásunkat, érzéseinket! Miért akarjuk megajándékozni egymást? Miért várunk ajándékokat egymástól? Milyen igényeink, elvárásaink vannak?
Gyermekkoromra emlékezve megéled bennem az ünnep sejtelmes hangulata. Megkapom-e? Olyan lesz-e? S amikor az ajándék sokkal szebb lett, mint a megelõzõ álom, messze felülmúlva azt, akkor túláradó öröm járt át. Az igazi hála érzése, a megelégedettség boldogsága, a kimondhatatlanul nagy köszönet-érzés. Tudva, hogy ezért az ajándékért szüleim sok mindenrõl lemondtak, azért, hogy én boldog legyek sok áldozatot vállaltak, - azonban ezt soha nem hangoztatták.
A világ is egy csodálatos ajándékot kapott, mostmár 2000 éve. Mit/Kit is ajándékozott nekünk Isten? Az emberiség számára a legfontosabbat. Világunk Isten jelenlétének hiányában szenvedett (?)! A Teremtõ Isten -látható valóságában- nem lakozott népe között, s ezáltal megannyi rettenet lett úrrá választott népe életén. E keménynyakú, megátalkodott szívû nép még elvadultabb életben tengõdött, saját bûneinek koloncait hordozva nyakán.
Mennyei Atyánk - Jézust, az Urat a világ Megváltójául adta, aki Önmagát megüresítve érkezett földünkre. Õt aki népének Gazdája, Ura, része volt. Izrael fiai számára az Úr Jézus, mint egy csodálatos fénysugár érkezett, beteljesítve a próféciákat. Úgy jött, mint Aki tudja, hogy melyik út vezet ki a reménytelenségbõl, a bûnbõl. Õ volt az, aki ezt az utat önnön fényességével megvilágította, sõt Úttá lett övéi számára.
Ha valakinek, aki sötétségben él, igazi ajándékot akarunk adni, úgy elõször világosságra van szüksége. Bármilyen értéket is adnánk ezelõtt, nem tudhatja jól használni. A legdrágább kincsek is értéktelen semmiségekké válhatnak, a sötétség által. Gondoljunk arra, hogy ha a legmodernebb elektronikai berendezést olyan bennszülöttek kezébe adnánk, akik az elektromos áramot hírbõl sem ismerik. Nem örülhetnének az ajándéknak, mert nincs rá szükségük, és képességük sincs a használásához.
Földünk népe is - elsõ ajándékként kell, hogy befogadja Jézust, az Urat, a Kezdetet, Utat, a Megváltót. Mindennek Õ az alapja. Az Alfa és Ómega , az Örökkévaló. Elfogadtad, befogadtad-e már Õt, az igazi ajándékot?
Ha ezt megteszed, akkor megnyílnak életed felett az egek kifogyhatatlan csatornái, amelyeken át a "Minden jó adomány, és tökéletes ajándék" beárad az életedbe. Így tudod Isten dicsõségére élni életed, így lesz áldás számodra az a sok gazdag ajándék, amellyel Õ boldogít. Jézussal a kevés is elég, de az Ige itt sokról beszél, nélküle azonban hiába kapsz meg szinte mindent, elégedetlen, boldogtalan maradsz, sõt elõbb-utóbb összeomlik az életed, hisz ha nem Jézus Krisztus az alapja, akkor nem lehet tartós.
Ha Õ a középpont, az alap, akkor viszont örökkétartó szövetség része lettél. Milyen fenséges dolog ebbe tartozva élni, ragaszkodva Hozzá, olyannyira, hogy úgy beleépül életed Isten csodálatos szeretetébe, hogy ebbõl a Jézus Krisztus által létrejött szeretet-kapcsolatból semmi sem (38-39.v.) tud kiszakítani. 
Ugye elfogadod ezt a karácsonyi ajándékot? Boldog lesz a te életed, örül életedet látva Isten, és "Hozsannát" énekelnek a mennyei angyalok is, mert Isten terve újból valóra vált, szeretete célba érkezett. Legyen áldott karácsonyod! 
1994. karácsonyán

A bûnéhez ragaszkodót kerülni kell
I Kor 5,9-13. (hitvallás 14.tétel)
Létfontosságú kérdése közösségünknek - legyen az gyülekezet, vagy akár az egész egyház is- a bûn, és a tisztaság, a bûnükhöz ragaszkodók, és az életszentságben járók határvonala. Meddig kell elfogadnunk egymás beszédét, gondolkodását, életvitelét, és hol kell megálljt parancsolnunk?
Álljunk meg néhány gondolat erejéig most a küldõ határvonalnál. Pál apostol azt mondja, hogy nem beszél e világ paráznáiról, tisztátalan életû embereirõl, hiszen õk más elbírálás alá esnek. Az Ige a "csak" a gyülekezetben élõket ítéli meg. Vajon miért?
Úgy gondolom, természetes az, hogy az Ige tanítása szerint aki a világban van, az a halálban van. Nincs tehát örök élete, nincs békessége, nincs semmije sem e földi léten kívül. Ez is elég nyomorult sokaknak a látszólagos jólét ellenére. Sokan irigylik a sok pénzzel rendelkezõ, esetenként cégéres bûnökben élõket is vagyonukért, poziciójukért, és úgy gondolják, hogy milyen boldog élet van a világban. Lehet, hogy pillanatnyilag úgy tûnik a helyzetük, hogy boldogok, hogy mindenük megvan - de "mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall?"
Mi a feladatunk hát ezekkel? Hogy kell viszonyulnunk a világ paráznáihoz, bûnöseihez? Milyen küldetésünk lehet egyáltalán hozzájuk? Az ókori Korintusban nagy sokaság tartozott közéjük. Telve voltak az utcák, a terek, még a pogány templomok is a testiességet, a földi örömöket istenítõ dolgokkal. Ez volt a "minden".
Mielõtt ítélkezõ lelki gõggel fordulnánk el tõlük szeretném közölni veled kedves Testvérem, hogy mindnyájan vétkeztünk, és híjával vagyunk/voltunk az Isten dicsõségének. Nem szól Isten Igéje a nagy bûnökrõl, és a kis bûnökrõl. Bûnösökrõl beszél, akik kegyelemre szorulnak, akiket megkeresni jött az Emberfia, Jézus Krisztus. Õ nem kerülte el a bûnösöket, a paráznákat, vámszedõket, hanem közöttük élve töltötte be küldetését. Az elveszeteknek van szükségük a megtérésre, és ennek felismerésére közülük nagyon sokan eljutnak, és bûnbocsánatot, új életet nyernek. Ez Isten akarata, ezt a szolgálatot végezte Megváltónk, és ezzel a feladattal ruházott fel. Ezután ha elmégy fõútvonalak mentén, vagy nagyvárosok terein önmaguk testét áruló "örömlányok" mellett - legalább egy imát mondj értük. S ha az Úr megerõsít arra is, úgy tegyél bizonyságot nekik a bûnbocsánatról, az örök életrõl! Nagyon vigyázva, lelkileg bemosakodva, nehogy miközben mást akarsz kihúzni a mocsárból, te magad is belekerülj. 
Ha a világról alkotott képünk, hozzá viszonyulásunk krisztusi módon formálódik, akkor rólunk is szól az Úr Jézus imádsága: "Atyám! Õrizd meg õket a világban...!"
Jöjjünk be most a határon belülre, a gyülekezetbe, hiszen ez az a terület, ahol élünk, s az itt érvényes szabályok határozzák meg az életünket. A gyülekezetbe, amely a Krisztus vérén megváltott emberek otthona, akik felismerték, és elhagyták bûneiket, szeretik, és szolgálják az Urat, akik új életben járva különbséget tudnak tenni jó és rossz között, akik életében a Szentlélek ad vezettetést a bûn és igazság felismerésére is.
Lehet-e paráznaság egy ilyen gyülekezetben? Talán azonnal azt mondod, hogy nem! Ez lehetetlen. Akik ilyen drága áron váltattak meg, azok nem tehetnek ilyen gonosz dolgot. Szeretjük azokat a fogalmakat, amik így hangoznak: kis bûnök, botlások, emberi gyengeségek, és emellett irtózva beszélünk a nagy bûnrõl, a megbocsáthatatlan bûnrõl, a más bûnérõl. Mert a másiké mindig irtózattal tölt el, sõt öntelt gõggel : " Hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan..." Kérdezzük meg az Úr Jézustól, hogy milyenek is vagyunk! Õ így felel kérdésünkre: " Megmondatott a régieknek: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki kívánsággal tekint ... az ugyanolyan." Bizonyára emlékszel a Jézus elé cipelt "parázna asszonyra", akire egyetlen kõ sem csapott le, és Jézus sem ítélte el. Vigyázzunk nagyon, mert János apostol által Isten arra figyelmeztet: "Ha azt mondjuk, hogy nincs bûnünk, önmagunkat csaljuk meg, és hazuggá tesszük Õt"
Álljunk alázattal az Úr elé, hálaadással, hogy sok bûnünk ellenére szeret, hogy megbocsátott tegnap is, ma is, és, hogy holnap is meg fog bocsátani - ha megvalljuk bûneinket.
Vajon miért szól mégis ilyen kategorikusan Pál apostol a korintusi gyülekezet paráznáiról? Azért, mert nem érezték bûnnek szabados életüket, mert megtûrték a pogány hatásokat, a megtérés elõtti tetteiket, mert bomlasztották a gyülekezet jórendjét. Ezt nem tûrheti el egyetlen gyülekezet sem. Akik eljutottak az igazság ismeretére, akik tudnának jót cselekedni - azoknak bûne ítéletes bûn. Akik nem keresik annak rendezését, sõt másokat is magukkal akarnak rántani nagy szabadosságukba azokról szól Igénk.
Feladata van a gyülekezetnek. Nem az egyének ítélkezési jogát osztja ki Isten, hanem a közösség felelõsségét ébresztgeti. Ha gyülekezetünk megtûrik a "liberális" életmódot, a "minden szabad nékem" elv gátlástalan kihasználását, akkor halálra van ítélve.
Néhány pontban befejezésül foglaljuk össze a mi dolgunkat:
1. A világ paráznáiért imádkoznunk kell!
2. Bizonyságtevõ szeretettel vegyük õket körül!
3. Magunkban ne tûrjük meg a bûnt.
4. A gyülekezeti fegyelem gyakorlása nem helyettesíthetõ ítélkezéssel.
5. A gyülekezetbõl kizárt parázna missziós terület, akit nem azért zár ki a gyülekezet, mert nem szereti, hanem a gyülekezet tisztasága iránti féltõ szeretetbõl.
És végül Atyámfiai! Álljatok meg a hitben ... mert ellenségetek, az ördög szertejár -mint ordító oroszlán- keresve, hogy kit nyeljen el. Nehogy te legyél a következõ áldozata.
1997.

Mondjatok igazat!
Efézus 4,25-32 
Az ó és az új ember eltérõ természetérõl olvastunk. Az óemberrõl, aki levehetõ, és az újról, aki felöltözhetõ. Milyen egyszerûen hangzik. Levenni. Ennyi lenne az egész? Levenni a régit, a bûnnel átitatottak, a ránk-, sõt belénkragadtat? És felölteni az újat, "aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett".
Ha valaki sebébe száradt már bele ruhadarabja, akkor tudja, hogy nem is olyan könnyû az levenni. Elhanyagolt hajléktalan emberek, akik megszokták a tisztátalanságot, a bûzt, nem is vágynak tisztába öltözni. Akik "erkölcsi érzékükben eltompultak" (19.v.). "Ti azonban nem így tanultátok a Krisztust". (20.v.)
Pál apostol azoknak az efézusiaknak ír, akiket nagyon szeret, akikkel együtt élet, akik között dolgozott, akikkel együtt égette a tisztátalan tekercseket. Éppen ezért nem is udvariaskodik, hanem szeretetteljes szigorral, úgymond beolvas nekik: "vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat!"
Amikor mai kapcsolatainkról gondolkodom, úgy érzem, hogy újra szükség van Pál apostol szavára. Beszédünk megszentelésére. Nyelvünk, e kicsiny szerv mi mindenre képes. Mintha külön élete lenne. "Mondjatok igazat" - hangzik az apostoli parancs, mire nyelvünk azonnal kész a válaszra: még az hiányozik, hogy mindent megtudjanak! Hazudj egy kicsit!
Vagy a 29. versbõl: "Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre…!" nyelvünk azonnal tiltakozik az ilyen megszorító intézkedések miatt, jogaira "hivatkozva" kürtöli világgá, hogy azt mond, amit akar, senki ne akarja õt gúzsba kötni! Indulattal, haraggal kiabál. Vagyis én teszem. És gyulladnak fel az erdõk, és esnek áldozatául beszédemnek testvéreim, barátaim is, ellenségeimrõl nem is beszélve. 
Mondjatok igazat! Levéve a régi embert, újba öltözve. Újjászületve. Szívetek, nyelvetek, indulataitok.
Amikor valaki hazudik, gyorsabban ver a pulzusa, elpirul, vagy sápad, hebeg, és zavartan másfelé néz. Az elején. Aztán megszokja. Mert a lelkiismerete elromlik. Megkeményedik a szíve. Valahol olvastam azt a képet, hogy olyan a lelkiismeretünk, mint egy nagyon éles sarkú, és élû kocka, ami a hússzívünkbe van ágyazva. Amikor bûnt követünk el, megmozdul ott bent a lelkiismeret, és ez fáj. Amennyiben egyszer, kétszer, sokszor leküzdjük e fájdalmat, lassan elhegesedik a szív, megkeményedik, és hiába mozdul már a lelkiismeret, érzéketlenek lettünk. Óvjon meg az Úr ettõl!
1998.
 

Van erönk mindenre?
"Mindenre van erõm a Krisztusban, 
aki megerõsít engem..." (Fil 4:13.)

A fenti kérdést sokan közömbösen olvassák, hitetlenkedve abban, hogy valamikor is igennel válaszolhatnának rá. Sokan alázatos hálaérzéssel mondják Pál apostollal együtt, hogy "...igen, van, ... a Krisztusban...!". 
Vajon, kedves olvasó - te hogy állsz ezzel a kérdéssel? Életed harcai, terhei között mit mondhatsz el magadról?
Álljon elõttünk most Pál igei üzenete: "pa/nta i)sxu/w", vagyis mindenre (értsd ezalatt valóban a MINDENT - a testi és lelki létünket érõ összes hatást) erõs vagyok, mindenre képes vagyok...
E kijelentést eddig bárki elmondja, hívõk-hitetlenek egyaránt. Sokan oly mértékû önbizalommal élnek, hogy saját erejükre, megalapozott egzisztenciájukra, felelõtlenségükre építve úgy vélik, hogy nem érheti õket semmi, mert mindent képesek megoldani (pénzükkel. kapcsolataikkal, erejükkel, vagy ravaszságukkal). Való igaz, hogy sok dolgon átsegíthetnek e lehetõségek, azonban nem MINDENen. Lehetsz hívõ, vagy hit nélkül élõ, ha ilyen bizodalmad van, ez eleve vesztésre van ítélve. Bármikor elvesztheted a pénzed, vagyonod egészét, kapcsolataid egyik napról a másikra megszûnhetnek, erõd-egészséged a másodperc töredéke alatt semmivé lehet, és bénán, kisemmizetten, barátok nélkül vajon mire lenne erõd? Semmire sem.
...mindenre erõs/képes vagyok ABBAN AKI megerõsít engem - írja az apostol, és e mondatban az önbizalom legkisebb üzenete sem található. Az üldöztetéseket, megpróbáltatásokat ismerõ, ezeket naponként hordozó, és ezekben gyõzedelmeskedõ ember boldog bizonyságtétele, az önmagán való önzetlen túlmutatás. "ABBAN, AKI ERÕSSÉ TESZ" - a Krisztusban. Milyen fenséges hit ez, amely nem a benne megnyilvánuló erõket mutogatva emelkedik az emberek szemében, hanem Bemerítõ Jánosként éli: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom!"(Jn 3:30).
Néhány pontban foglalkozzunk most azzal, hogy mi mindenben is van szükségünk Isten megerõsítõ kegyelmére, hogy el tudjuk mondani:
- Van erõm szakítani eddigi bûnös életvitelemmel. Amire nem voltam képes az Úr Jézus nélkül, azt vele képes vagyok megtenni. Szenvedélyeimtõl megszabadít, megkötözöttségeimet feloldja, rossz szokásaim, erkölcstelen társaságom, kicsapongó életem undorral tölt el, és ÁLTALA megújul minden. Ki tudná ezt e csodálatos erõ nélkül véghezvinni.
- Van erõm arra, hogy hûséges maradjak Szabadítómhoz. Kísértések tüzében élve is Övé maradok. Nem azért, mert olyan könnyû, vagy saját erõm oly nagy, hanem, mert õ termi bennem a hûség gyümölcsét, általa maradhatok az Õ biztonságában.
- Van erõm szeretni ellenségeimet. Azt, amit korábban elképzelni sem tudtam, vagy ha Bibliát ismerve saját akarásommal próbáltam is, és nem ment, most kegyelembõl képes vagyok rá.
- Van erõm szeretni az erõtleneket, gyengéket, bûnösöket. Korunkban is a bátraké, az erõszakosoké az elõrehaladás, a szánnivalókra, a tisztátalanokra, megvetnivalókra "senki sem ügyel". Ugye te már igen.
- Van erõm szolgálni Megváltómat! Tõle kaptam életet, erõt, egészséget, bûnbocsánatot, s ezt ha egész életem odaáldozom, sem tudom meghálálni. Hogyne próbálnék mindent megtenni hálából. S még ezt sem a saját erõmbõl, mert abból csak önzésre futja, magamnak gyûjteni, tartalékolni, és Õ ebben nem gyönyörködik, hanem az Õ segítségével. Hála Néki, hogy még ebben is segít!
- Van erõm krisztusi igába hajtani a fejem. A világ sajnál a hittel járó lemondásokért. Szánnivalónak látják a keresztyén életet, nekem pedig boldogan van erõm ebben élni, és csak azt látom, hogy hálámat így kifejezhetem Uram elõtt. Elõttem ment a kereszthordozásban, miért keresnék én könnyebb utat. Ha Õ ezen kellett, hogy végigmenjen, számomra is ez ad üdvösséget.
- Van erõm arra, hogy terhet hordozzak. Minden gondomat Õreá vethetem, hiszen segítségét ígérte. Bármi is legyen életemben: betegség, szegénység, szeretetlen családtagok, rossz szomszédok, munkanélküliség, vagy rossz munkahely, s úgy látom, hogy össze kell roskadnom, Krisztus megerõsít, és ezáltal van erõm erre is.
- Van erõm MINDENRE! Bármi is következzen. Ha visszaemlékezünk a megtett útra, úgy azt látjuk, hogy Istenünk csodálatosan sietett a segítségünkre mindig, amikor szükségünk volt rá. Nem ismerjük a jövõt. Lehet, hogy nagyon nehéz idõk következnek mindnyájunk, vagy némelyek életében. Üldöztetések, meghurcoltatások, mártírhalál - ki tudja mi jön? Vagy béke, és erkölcstelen, istentelen gazdagság, amely erõsebb csábítás, mint a mártírhaláltól való félelem. MINDENRE!!! Jöjjön mindaz, amit Isten megenged, és nem félek, mert "...ha Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk?" (Róm 8:31)
- Van erõm rábízni a jövõmet Jézusra! Õ mondta: "Ne aggódjatok a holnapotok felõl...!" Ha ezt kérte, segít megvalósítanom is. Nem kell pogány módra rettegnem, hanem a bele vetett bizodalomban élhetek boldogan, megelégedetten.
Tudjuk elmondani mindnyájan a mottó-igét: "Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerõsít!"!
1995. október 


Kidobták a szõlõn kívülre, és megölték
Zsid 13:10-13 - 
Folyamatosan mélyül az ellentét az Úr Jézus és a korabeli zsidóság között, míg elérkezik a golgotai áldozat ideje. Bárcsak másként is történhetett volna! Bár ne kellett volna meghalnia. Bûneink miatt azonban áldozatra volt szükség.
Gondoljuk végig most saját bûneinket, mulasztásainkat, elrontott életünket. Olyan sok bûnünk volt/van, hogy azzal már emberek között sem lehetnénk. Ahogy a leprásokat kiközösítették tisztátalanságuk miatt, úgy mi is ezt érdemeltük volna a bûn-lepra miatt. De nem mi kerültünk ki, hanem - Jeruzsálembõl, a béke városából, a választott nép fõvárosából, ami oly sok dicsõséget is megért - érettünk, helyettünk az Úr Jézust kergetik, viszik ki. Viszi az átokfát, a keresztet, s hordozza a világ bûnét, önként magára vállalva annak büntetését, hogy mi ezáltal Isten igazsága legyünk. Oltárrá lesz ott a kereszt, s az aláhulló vér szerez bûnbocsánatot mindnyájunknak.
Bûneinket felismerve, megbánva "Menjünk ki tehát Õhozzá a táboron kívülre, az Õ gyalázatát hordozva!", s ott megvallva ítéletreméltó gonoszságunkat, fogadjuk el feloldozó kegyelmét. Ne várj ezzel tovább. Az Õ gyalázata a tiédbõl lett, s ezt mondd el neki: "Drága Uram! Értem vállaltad a kereszt szenvedését - elfogadom bocsánatodat, áldozatodat, hiszen anélkül nem lehetne üdvösségem. Maradj a szívemben Úr Jézus! Ámen!"
1996. június 21. péntek délután
 

Vissza a főoldalra!