Elmúlt vasárnap úrvacsorázott a gyülekezet. A felkészülésben a
timóteusi Igékben arról hallottunk, hogy sokat cserélik fel az
igazságot hamisságra.
Arra bátorítottam a gyülekezetet, hogy mi tegyük ezt fordítva.
Merjük odaadni, elhagyni, letenni...azt, ami nem jó.
És felvenni, megélni a jót!
Egy nagyon megható éneket énekeltünk közösen:
Bárcsak mindnyájan komolyan vennénk azt a cserét, amellyel Isten
ajándékozta meg az emberiséget.
Ellenünk szólt a vádirat, és kicserélte azt, széttépte, és Fia nevét,
életét szánta oda értünk.
Így lett Ő helyettesítő áldozat.
Érdekes arcképcsarnokba kerültem Brémában a Kirchentag kiállításán.
A német baptisták standján módom nyílt arra, hogy nagyjaink között
kapjak helyet.
Különös ez az ökumenikus találkozó, az egyházi napok
programsorozat.
Sok tanulsággal szolgál.
Együtt a felekezetek.
Praktikus megoldások.
Ötletek tárháza.
Lényegretörő előadások, ünnepek.
Közben átmentünk Brémából Hamburgba, hiszen ott ünneplik a német
baptisták a 175 éves jubileumukat.
Öröm volt velük is találkozni, látni az ünnep nagyszerűségét,
felszabadultságát, és mégis a hagyományok őrzését.
Utóbb bizonyára születik egy részletesebb beszámoló is ezekről a
napokról, de a hála nagy a szívemben.
A "tengerész-misszió" is fontos feladat.
És végül Nemeshegyi Zoltánnal, egy indiai baptista
lelkipásztorral
és a brémai egyik baptista lelkésszel állunk a baptista
kiállításon.
Körülöttünk indiai testvérnők állnak.
|: Ne félj, mert megváltottalak,
Neveden szólítottalak,
Karjaimba zártalak,
Örökre enyém vagy. :||
Viruló réteken át
Hűs forrás felé vezetlek,
Pásztorod vagyok,
Elveszni senkit sem hagyok
Karom feléd tárom, kiárad áldásom;
Nem rejtőzöm el,
Szívem a szívednek felel,
Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet.
Ne félj...
Nem taszítalak el, amikor vétkezel,
Irgalmat lelsz a szívemben,
Örök feléd a hűségem,
Amerre jársz védlek, nyomodba lépek.
Nem rejtőzöm el, szeretetlángom átölel,
Ne félj, ha éjben jársz, hidd, hogy a fény vár rád!
...áraszd e
világra szét...! - énekeljük egy kedves énekünkben.
Tegnap füvet nyírtam, s miután megöntöztem, gyönyörködtem benne,
hogy látogatók érkeztek. Rigók látogatták meg a felfrissített "pázsitot"
felüdülést, felfrissülést keresve. Pedig ez csak átmeneti frissülést
ad, és néhány csemegét a füszálak között található élőlények közül.
Igen.
Minden száraz, és várja az éltető esőt.
Mintha a világ képe tárulna elém most.
Kiszáradt, elerőtlenedett minden.
Várjuk, vágyjuk a nyugalmat.
Válságot emlegetnek.
Idegesek, egyre idegesebbek az emberek.
Az utakon, az üzletekben, a munkahelyeken, a családokban.
Van is miért.
De ... miként a szarvas a folyóvizekre ... úgy vágyik lelkem Hozzád
Istenem.
És ott a csendes vizeknél - megnyugszik a lélek.
Ma is, mindnyájunknak erre van szükségünk!
A hit nyugalmat ad.
Hinni Istenben.
Hinni az Ő akaratában.
Annak tökéletességében.
Hinni abban, hogy ha nem látszik az út világosan,
ha Ő tervezett valamit, akkor azt véghezviszi.
Odabízni mindent.
Hinni a napi erőszükséglet megnyerésében.
Hit Isten szeretében.
A feltámadás erejében!
Meghurcolják,
kínozzák, gyalázzák az Igazat!
És Ő némát tűri.
Mert Ő az Igazság, és Őt nem lehet eltenni az útból.
Ha hallgat, akkor is hallható a hangja.
Ha megkínozzák, akkor is Ő az erős.
Ha meghal, akkor is Ő az Élet!
Mégis.
Engedi, hogy ... minden teher rászakadjon.
És felviszi a fára.
És megigazulunk ÁLTALA!
Kegyelemből!
Káprázatos élményben volt részem ma hajnalban.
Már
megint egy szólista.
A tél csöndje után a hajnali, tavaszi madárdal örvendeztetett meg.
5 óra körül ablaknyitás után kinéztem, hogy az autó a parkolóban a
helyén áll-e, épségben van-e, és közben beragyogta az újpesti
hajnali csöndet egy kedves hang: felcsendült az ének.
Acapella.
Egy szólista, egyszál egyedül.
Felderült a szívem.
A magányos madár nem szomorkodik.
Hosszú volt a tél, és hideg.
De bele van írva a génjeibe, hogy magasztalja Istent.
Énekelni tud, hát azzal teszi.
Kiáltja, énekli, az egész világgal szeretné tudatni, hogy jó az ÚR,
hogy érdemes élni, hogy szép nap kezdődik, hogy... ki tudja mit is
még.
Köszönöm a hajnali boldogságot.
Beragyogta a szívemet is fénnyel, derűvel!
Káprázatos
a tavasz, a világ ébredése.
A napokban néhány crocus nagyon nagy gyönyörűséget szerzett nekem.
Ahogy a "semmiből" előbújt, csodálatos színével, virágkelyhével.
Messziről kiáltotta: Élek, figyelj ide!
Leguggoltam mellé. Vagy két éve már, hogy egy üzletben kicsiny
cserépben észrevettem néhányat belőle. Megvettem. Ajándékba. Egy jó
ideig bent gyönyörködtetett. Most megelevenedett újra.
Lefényképeztem, és a monitoron, kinagyítva elemezgettem, micsoda finom
szirmok, bibe, porzók, színek, tisztaság, érintetlenség.
És a kis virág elkezdett beszélgetni velem. Azóta is mondja. Ha
elmegyek mellette a járdán, és rásandítok, hát kihúzza magát, és
köszön. Itt vagyok, élek!
Tanulgatom, hogy a tél után mindig jön a kikelet. Az első virágokra,
növényekre, a rügyfakadásra rácsodálkozom, aztán olyan megszokott lesz
minden.
Pedig minden virág, fű, fa, patak, tenger, felhő a Teremtőről, az
Életről, Jézus Krisztusról beszél.
Uram!
Nyisd rá minden nap szememet csodáidra!
HA látom, hadd gyönyörködjem alkotásaid szépségében, illatában
Jeruzsálemben összeült a válságstáb. Együtt vannak a környező országok
követei. Mit lehet tenni Babilonnal szemben? Ötletek, javaslatok,
felajánlások érkeztek. Egyre közelebb vannak az álláspontok, és immár
létrejön a konszenzus. Az országok képviselői kitalálták, hogy mi a
megoldás. Boldogok, hogy sikerült dűlőre jutni, összefogni, megoldani a
fenyegetett helyzetet.
Sedékiás is örülhet, hiszen e nagy jelenetőségű tárgyalásnak Jeruzsálem
adott otthont, így Jahwe áldása is bizonyos. Az Ő népe érdekét is
szolgálja a megállapodás. Más népek mellett.
És
akkor megjelent ez az akadékoskodó próféta, Jeremiás.
Micsoda maskara ez?
Mit keres a nyakában az a járom?
Odakötözve, mintha éppen igavonó baromként szántani
készülne? Egyébként
is az iga a kiszolgálatatottság jelképe!
Mi győzni fogunk - gondolja a király, és tárgyalópartnerei.
És Jeremiás lassan mondani kezdi az Igét, ami az Úrtól jön.
Nem a ti megoldásotok a megoldás, hanem az enyém!
Nabukadneccár az én szolgám!
Hódoljatok be neki!
Szolgáljátok, mert csak azok maradnak életben, akik ezt megteszik!
Érthetetlen a parancs, de az Úrtól való!
Egy lehetőség van a túlélésre - az engedelmesség.
Ma sincs más út.
Számomra - számodra!
De az engedelmesség - az élet útja!
Aki járja - célba ér!
Vasárnap
délelőtt van.
Ma nem jutottam el gyülekezetbe - betegségem miatt.
Szorít, szúr, szédülök. Megálljt parancsolt! Itt nincs helye a vitának.
Számomra szokatlan a helyzet.
Fizikailag távol vagyok, de gondolatban végigélem a gyülekezettel az
ünnepi eseményeket.
Magam előtt láttam az imaórára érkezőket, éreztem kezük szorítását,
hallottam imádságaikat.
Majd az énekkar bevonulása, és a lelkipásztor beérkezése a szószékre.
Most Hetényi Attila bácsi van ott helyettem.
Az énekek, a hirdetések, és az Ige!
A testté lett, és a hirdetett Ige!
A csoda, amely összeköti a Mennyet és a Földet.
Onnan irányítja Isten népe életét.
Vezérel!
Szent Lelkével tanácsol, igazgat.
És hallja a gyülekezet az Igét
Meghallja a gyülekezet az IGÉT!
És cselekszi.
Erőt kap hozzá az Úrtól!
Elhalkul az ének, és felhangzik az Úrvacsora szereztetési Igéje.
A kijelentés!
Az Úrtól vettem...
...testem...
...vérem...
Cselekedjétek!
Emlékezetemre!
És viszik már az elöljárók az emlékjegyeket.
A megtört test, a kiontott vér emléke megéled.
Nagypéntek fájdalma átjárja a szíveket.
De van bocsánat!
Van tovább!
Van áldozat!
Van jövő!
Van örök élet!
Vannak társak, hiszen felcsendült az ének: Áldott legyen a frigy.
Fizikailag nem vagyok ott, de mintha érezném a kézszorítást, látnám a
tekinteteket!
Az Úr kegyelmére utalt életemmel csak egyet kérek most.
Éhesek vagyunk!
Kiáltják a kis fecskék, vagyis kiáltották néhány hónapja.
Azóta messze tartanak már az itthontól.
Láttuk a hazaérkező szülőket tavasszal, amint örömmel csiviteltek
házunk ereszalján.
Rendbeszedték a fecskelakást, majd új élet indult útjára. Több is.
Amikor kikeltek
a kisfecskék, szüleik mindent megtettek, hogy felkészítsék őket az
életre, a hosszú útra, a költözésre. És repültek, és hozták az élelmet,
de a tátott csőrök soha nem bírtak betelni. Mintha csak azt kiáltották
volna: Még! Még! Még!
Szüleik fáradhatatlanul táplálták őket. Tudták, ők tudták már, hogy mi
áll előttük. De akkor nem a hosszú út félelme járta át a szívüket, nem
aggodalmaskodás töltötte be gondolataikat, semmi rosszat nem éreztek.
Boldogan végezték feladatukat.
Pedig:
Életük ideje mindössze 7-8 év lehet.
Testtömegük: 20-25 gramm.
A megtenni való út Afrikába: 8800 km. December végére érik el
Dél-Afrikát. Csak két hónapot töltenek ott, fészket nem raknak, nem is
költenek a telelőterületen.
A hosszú úton a fecskecsapat 90%-a elpusztul.
Isten
teremtett világának szépsége, páratlan gazdagsága kihasználhatatlanul
sok kincset tár elénk. A hegyek, a felhők, a víz, bármerre nézünk,
gyönyörű szépséget tárnak elénk.
Naponta változó pompa áll rendelkezésünkre.
Van két cicánk. Buci és Marci. Amint a kép is mutatja, nagyon kreatív
cicák. Rámolva az udvaron egy kis dobozt hagytam kint. Buci úgy
gondolta, hogy neki készítettem. Beletelepedett, és boldogan nézett
körbe cicaszemeivel, mint aki él a számára felkínált lehetőséggel.
Pedig nem is rá gondoltam. De miért ne lehetne az övé, az övék. (egyébként
gyakoriak a hasonló helyzetek!)
Bárcsak észrevenném mindazokat az ajándékokat, amelyeket Istenem nekem
készített, hogy éljek velük.
Bárcsak érzékelném, hogy mi mindent élvezhetek ajándékai közül,
melyeket csak úgy előttem hagyott.
Ó bárcsak úgy nézhetnék rá, olyan hálásan, kedvesen, hogy fejemre téve
kezét azt mondja: Jól van, tiéd lehet, érted van!
Szeretnék olyan közel lenni, hogy érthessem akaratát, érezhessem
jelenlétét, halljam hangját, és hálásan értékeljem tetteit!
Sok-sok éve szorgos emberek munkához láttak, hogy ivóvizet nyerjenek
a Föld gyomrából. Ásóval, vödrökkel, kötéllel felszerelkezve kezdtek
neki a munkának. És ástak, ástak, ástak.
Egyre mélyebbre hatoltak, remélve, hogy a dombon lévő kúria
közelében bővízű kút készülhet.
Munkájuk eredménytelennek látszott.
Napok óta ásnak.
Egész domb épült már a kiszedett földből.
Mígnem megcsillant a mélyben az első vízfolyáson a fentről
leszűrődő halvány fény. És egyre több a víz, és boldogan ásnak, és
kacagva húzzák magasba az immár élő víztől csöpögő vödröket, és
készül, készül, készül.
Ilyen reménykedő-reménytelen, mégis megoldódó sors.
Megépítik a kút belső falát, takaros kútház készül fölé.
Út készül a ház felől.
Aztán évtizedek áldásfolyama kezdődik.
Van vizünk.
Éltető, finom, hűsítő.
És válogatás nélkül issza ember, állat, növény a csodás kincset.
Éveken, évtizedeken át.
Forgatják a kút kerekét, emelkedik a vödör, kristálytiszta a víz,
életet ad.
Aztán...
Híre ment, hogy a faluban gödröket ásnak, abba csöveket fektetnek,
és abból isznak az emberek. A munkások a domb felé is elindultak
szerszámaikkal, és fektették a csöveket, majd visszatemették.
Furcsa szerkezetek emelkedtek ki a földből. Egy tekerés, és jön a
víz. Csodálatos, tiszta, felüdítő!
A kút távolabbról szemlélte az eseményeket.
Szeretett volna felkiáltani! Emberek! Vigyázzatok! Nem ez a
természetes!
Inkább csendben maradt.
Az emberek egyre jobban kedvelték a csillogó csapokat, a munka
nélkül fogadható vizet.
Kutunk vödrét rozsdafátyol vette körül. Itt-ott beleharapott a
húsába is. A kimerítetlen víz felszíne a mélyben opálos lett, a
kútház megroppant, a hozzá vezető utat benőtte a fű.
Kutunk egyre többször hallja, amint mellette elhaladó emberek
ábrándoznak: - Amikor még kútvizet ittunk...
Bezzeg a mostani csapvíz. Klóros, büdös, ihatatlan.
De még kitartanak mellette.
Amikor e fényképet készítettem, mintha reménykedően azt mondta
volna: - Lesz még szükség rám is! Türelmesen várok. Várok! Várok.
Várok...
2008. SZEPTEMBER 3., SZERDA
Menekülés
- mintegy tűzön keresztül.
Hogy is állok ezzel?
Milyen az életem?
Milyenek a harcaim?
A győzelmeim?
A kudarcaim?
A tűz vajon megéget, mert nem gondoltam hatásával?
Vagy elégeti életem fölösleges dolgait?
Valamit kiéget a szívemből?
Vagy beleégeti szívembe szövetsége jelét?
Mi is a tűz?
Szentlélek Isten jöjj szívünkbe, igen óhajtunk... - szoktuk énekelni.
Pedig, ha érkezik, akkor éget, hogy tisztítson, tüzet hoz, hogy
melegítsen, hogy erősítsen, hogy minden rendbejöjjön.
Ahol az Úr lelke, ott szabadság.
Bárcsak tapasztalhatnánk minél többen, hogy e tűz nem félelmetes- bár
tekintélytparancsoló, nem emészt meg - holott úgy tűnik, senki nem
állhat meg előtte.
E tűz életet jelent. Körülölel, és védelmez, felmelegít, táplál, éltet.
Néhány
évvel ezelőtt augusztus végéhez közeledve egy reggel egy tanácskozásba
csöppentem bele.
Készítettem is néhány fényképet!
A résztvevők elkötelezetten, nagy figyelemmel vettek részt a
megbeszélésen, aktívan
helyeseltek a döntéshozatalnál.
Arról tanácskoztak, mikor is induljanak el, az úton hogy viselkedjenek,
ki kinek segítsen, kire figyeljen, hogy mindnyájan elérjék a célt, a
másik hazát.
Hogy túléljék a mi telünket, és tavasszal visszaérkezzenek.
Hazaérkezzenek.
Hiszen itt költik fiókáikat, itt van a szívük, itt derűsek, boldogok
igazán. Hangos csiviteléssel interpellált egyik másik küldött, akiket
az idősebbek meghallgattak, majd egy-egy repülési fogást megismételve
okították őket, hogy ne csak elinduljanak együtt, hanem hosszú útjukon
tartalékolva az energiát, segítve egymást célba is érjenek. A fiatalok
ki is próbálták, sikerült is nekik.
A csapatösszevonás, az egyeztetés, a döntéshozatal megtörtént.
A tanácskozás egyszer csak véget ért.
Pár nap múlva fecskéink elrepültek.
...
A tél elmúltával visszatértek.
...
Most újból útra készülnek.
...
Sok sikert kicsi fecskék!
Újra!
Mint mindig.
Felfeslett a hajnal,
Kibomlott a nappal.
Álomszép.
Amint Isten hangtalanul végigteríti napsugarakból szőtt csodás
takaróját, öröm járja át a szívem.
Egy új nap.
Fénnyel, meleggel, úttal, feladatokkal.
Milyen biztató a kezdet.
A folytatás sem marad el tőle, hiszen Isten nem csupán a napból szőtt
takarót teríti ránk, hogy ébredéshez segítsen, hogy ne fázzunk, de
gondviselésének szeretetből szőtt csodás plédje is ránk kerül.
Aki a Felséges rejtekében lakik!
Nincs mitől félnie!
Nincs miért aggódnia!
Biztonságban, oltalom alatt élünk.
Így indulok neki ennek a napnak is.
Mindkét takaróba alaposan beleburkolózom.
Belerejtem az életem.
Ma is megcsillanhat életemen Isten áldott napsugara.
Láthatóvá lehet gondviselésének áldása.
Csodás az íz.
Pirítóst ettem vacsorára.
Nagyon jólesett.
Most meg pihenek.
Ez is jólesik.
Múlt hétenesettaz
eső.
Az is jólesett.
A fáról egy barack jólleesett,
A rohangáló kisgyermekelesett.
A búzamag jó földbeesett.
Folytathatnám...
Egy szó.
Mit is jelent?
Mikor, mit?
Mennyire fontos a szövegösszefüggés.
A környezetéből kiragadott szó félrevezethet.
A helyén életet jelent.
Ez egy ilyen eset.
Ha valami/valaki nincs a helyén - félrevezet!
A helyén a célra mutat, odasegít!
Végea
forróságnak, a szabadságnak, a nyárhangulatának.
Vajon mi fér bele még e néhány augusztusi napba?
Vajon mivelkészülhetünk
fel legjobban a fárasztó, munkás időszakra, a próbatételekre,
feladataink végzésére?
Bárcsak új erővel,hittel,
lelkesedéssel tehetnénk mindent.
Hogy szebb legyen a világ, hogy jobb legyen minden!
E szép, zsindelyes buszmegálló arra emlékeztet, hogy jó az Úrra bízni
sorunkat.
Balra Hollóháza felé vezet az út. valamikor sok-sok ember dolgozott
a hollóházi porcelángyárban.Mára
a gyár is csaknem múzeum.
Jobbra Füzér,ahol
a vár hajdan biztonságot, oltalmat jelentett. Ez nem tér visszatöbbé.
Ma látványosság csupán.
Itt az útelágazásnálmegállva
árnyas hűst nyújt e kis építmény.Hogy
a vándor elgondolkozzék. Merre is menjen tovább?
Miközben gondolkozik, megnyílik egy harmadik út is. Jézus Krisztus
mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet...
Ez az út elvezet avárhoz,
az ERŐS VÁR-hoz, aki körülzár, oltalmaz. Az Úr az én erősségem.
Elvezet annak felismerésére is, hogy a mi kincsünk cserépedényben van.
A kincs, az érték biztonságban van, holott porladó, elomló cserép
zárja körül. S ha egyszer lefoszlik róla, meglátja az Istent.
Színről-színre.
Ma, holnap, holnapután döntenem, döntenünk kell. Minden nap új
döntéseket kell meghoznunk. Merre megyünk, mit teszünk.
Egy kis elcsendesedés az árnyékban sokat segíthet.
Minden nap!
N
