A világ történelme során a rabság és szabadság párhuzama mindenütt föllelhető.

Némelyek rendelkeznek mások szabadságáról.

Mások szenvednek a zsarnokok jogaitól.

Birodalmak nőnek ki, hogy szabad emberek számára dicsőséget hozzanak, és az ő szabadságuk mások rabságát, kényszermunkáját hozza.

Némelyek úgy érzik, hogy magyarázható a rabság is szabadságnak, ha nem is olyan tökéletes - csak jól kell gondolkodni róla (Ábrahám fiai vagyunk!).

Isten időben figyelmeztetett a rabtartó megjelenésére:

Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.

Ki/mi uralkodik. A "normális" az, ha az ember uralkodik a bűn felett. Az "abnormális", ha a bűn az emberen. Nálam/nálad vajon hogy van ez?
 

A feloldozást is elküldi Isten!
 

Nevezd nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg népét annak bűneiből.

Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből."

Ha a Fiú megszabadít, valósággal szabadok lesztek.

Aki a bűnt cselekszi, az szolgája a bűnnek.

A keresztyének szabadsága (?) az üldöztetés során.

 

Pál belső készsége a megpróbáltatások elhordozására.

Határozott fellépés Filippiben – mint római polgár.

Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: "Engedd szabadon azokat az embereket!" A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: "Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!" Pál azonban így válaszolt: "Ítélet nélkül nyilvánosan megvesszőztettetek és börtönbe vetettetek minket, jóllehett római polgárok vagyunk, s ráadásul most titokban akartok minket elbocsátani? Azt már nem! Jöjjenek és kísérjenek ki maguk minket!" A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, odasiettek, kikísérték őket, kérve, hogy hagyják el a várost. A börtönből kiszabadulva Lidiához tértek be, viszontlátva megvigasztalták a testvéreket, és útra keltek.

Politikai elnyomás – mint rabtartó.

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Megalkuvás, vagy a helyzethez való alkalmazkodás?

Munkálkodjatok a város jólétén…

4Így szól a Seregek URa, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fogságba vittek Jeruzsálemből Babilóniába: 5Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét! 6Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! 7Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is! 8Ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! 9Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket - így szól az ÚR. 10Ezt mondja az ÚR: Majd ha eltelik a babiloni hetven esztendő, akkor gondom lesz rátok, és valóra váltom azt a jó szót, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre. 11Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. 12Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. 13Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. 14Megtaláltok engem - így szól az ÚR -, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak - így szól az ÚR -, és visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket. (Jeremiás könyve 29. rész)

A Szabadító és a megajándékozottak:

Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt!

Szabadságot hozott, és halálra ítélték!

Erővel, hatalommal jött, de eltűrte az igazságtalanságot is!

 

 

És végül: "... adott neki Isten olyan nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon...!"

(Ma kaptam egy e-mailben az alábbiakat)
Ha minden angyal, a világ minden lángelméje tanulmányozta volna, mikor mi válik hasznodra ebben vagy abban a helyzetben, miféle szenvedés vagy fájdalmas veszteség, nem találhattak volna hozzád illőbbet, mint azt, ami ért. Isten örök gondviselése kezdettől fogva kigondolta, hogy ezt a keresztet saját szívéből értékes ajándékként neked adja.
Mielőtt elküldte volna mindentudó szemével megszemlélte, isteni értelmével átgondolta, bölcs igazságosságával megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette. Mind a két kezével megmérte, hogy egy milliméterrel se legyen nagyobb, egy milligrammal se nehezebb a kelleténél.
Azután megáldotta szent nevével, fölkente kegyelmével, belé lehelte vigaszát, és még egyszer rád és bátorságodra tekintett.
Így most egyenesen az égből jön feléd, mint Istennek hívása, és könyörülő szeretetének ajándéka, hogy egészen önmagaddá légy, és Istenben megtaláld beteljesülésedet.

Ismeretlen szerző

Ilyenkor mindenki díszbe öltözteti a szívét, hogy ne csak egy napig, hanem egész évben, életen át hálásak lehessünk.
Magam is gondolkodom, keresgélek.
Az elmúló gazdasági évben mi volt, ami elsőre hálaokként jut eszembe?
Mi volt, amiről először értetlenkedve gondolkozom, mígnem lehántva a burkot felismerem - hálaok volt az is?
És milyen események voltak, amikről ma még, most még úgy látom, hogy elfogadom hittel, de nem tudok hálás lenni érte? Még nem!
Körbenézek, és látom Isten gondoskodó szeretetét személyes életemben, családomban, a gyülekezetben, az egyházban, a világon
Ha feltekintek az égre, a földre, a vizekre, a kicsiny fűszálra, az óriási tölgyre, elámulva csodálom a teremtett világ szépségét.

Kedves Olvasó!
Csatlakozz lélekben hozzám, és kutasd elmúló évünk áldásait, próbáit. Gyakoroljuk a köszönetmondást - mindenért.

És hívjuk segítségül a költőnő gondolatait:

R.Lukátsi Vilma : AZT, AMI FÁJT ....

Azt, ami "plusz" volt az életemben,
ma azt szeretném megköszönni !
- Amikor vidáman harsonáztam,
nemigen tudtam Eléd jönni,
elégedett, boldog napjaimban
olyan könnyen elbíztam magam,
ha valami eredményt elértem,
szinte dicsért a saját agyam...

- Nem. Ma azt szeretném megköszönni,
ami fájt nekem : nyersen, nagyon,
amikor azt kezdtem énekelni,
hogy "URAM, IRGALMAD SZOMJAZOM !"

Énekeltem... hang és dallam nélkül,
és Rád kapcsolódott a tekintetetem,
mert azt csak a könnyeken át láttam,
Mindenség Ura : ATYÁM VAGY NEKEM !

A szenvedésben - néven szólitottál,
A SZENVEDÉSBEN OTT VOLTÁL VELEM !

Ez a "plusz" az ember életében :
a megtisztító, áldott fájdalom,
akkor is, ha minden fény kialszik,
más szavunk nincs, már csak az hallatszik,
hogy "URAM, IRGALMAD SZOMJAZOM !"

Alakulóban van egy pompás gyümölcskosár, melynek része a szelídség-gyümölcs is. Nagyon értékes, igényes, nehezen fejlődő gyümölcs ez a zamatos finomság.
A szeretet, öröm, békesség, szívesség után megjelenő szelídség természetesen már nem lepi meg szemlélőjét, hiszen csodák sokaságával találkozott eddig is. Nem természetesen, vadon termő gyümölcsökről van szó, amelyek csak úgy maguktól nőnek, és teremnek, hanem Isten nemesítő, újjáteremtő munkájának áldásáról.
A szelídség, vagy annak ellenpárja a vadság gyümölcseinek sokaságával találkozunk ebben az esztendőben is. „Vad”, vagy mérges gyümölcsökkel terített utakon sétálunk nap mint nap. Nem kell fáradnunk érte, hogy szakítsunk belőlük, könnyen elérhetőek. Sőt könnyű teremni is, így magunk is gyakran hozzájárulunk a dúsan terített rét bőséges, ám egyben átkos kínálatához.
Aki mit sem sejtve ezekből a gyümölcsökből eszik, mérget vesz magához.

Kicsit távolabb látok egy kedves ligetet. Nem található benne olyan sok fa, nem borítja gyümölcsszőnyeg a füvét, nem járnak benne olyan sokan, mégis különös üzenetet hordoz. Látszik, hogy a kert gondozott, a fák formája, a gyümölcsök elhelyezkedése arra utal, hogy van gazdája. Nincs elgazosodva, semmi kuszaság nem tapasztalható. A leszedett gyümölcsök gondosan csomagolva, felcímkézve várják, hogy eljussanak a címzettekhez, hiszen azért jöttek létre.

Mintha nekem lenne idekészítve. Elveszek egyet, elolvasom a feliratot, majd kicsomagolom, és keresem a titkát. Szóra bírom, hiszen érdekel, hogy jött létre, mi a célja.

A címkén a következő található:
Neve: Szelídség.
Fajtája: Jó Gyümölcs.
Származási hely: Isten Országa
Szavatossági idő: Végtelen
Ár: Ingyen elvehető + ÁFA (Áldást Fakasztó Ajándék)
Szaporítás: Továbbadással gyarapodik

Kezdek ismerkedni vele. Megoldódik a nyelve, és beszél származásáról, múltjáról, terveiről, jövőjéről. Céltudatosnak látszik. Van küldetése. Én meg ámulva hallgatom. Kommunikációnk nem a hagyományos szavakra épül, de világosan érthető az üzenet.
Megtudom, hogy ez a gyümölcs származását tekintve nem e földről való. Itt termett, de a létrejöttéhez szükségesek nem földiek. A Szentlélek, Isten Lelke által jött létre. Szavaiból, tekintetéből, megnyilvánulásaiból valami különös erő árad. Értem már honnan ez a földöntúli békesség. Erővel hat rám, kezd magával sodorni engem is. Éppen ez a célja, hisz kincset hozott, és ezt nekem akarja adni. Kéri is, hogy lassan fogyasszam el, hiszen számára ez jelent örömet. Külleme, íze, összhatása csodálatos.
Elmondja, hogy különös kapcsolatai vannak. Került már olyan ember kezébe, aki imádkozott szelídségért – kibírhatatlan természete miatt – és megkapta. Micsoda változás volt. Addig összeférhetetlen, kiállhatatlan emberünk átalakult. Szétáradt benne a szelídség. Bejárta egész életét. Így aztán megváltozott. Küzdött még óemberével, de lassan mindent átjárt a szelídség zamata, és minden újjá lett. Egész élete helyreállt. Házassága, elrontott baráti kapcsolatai, munkahelye.
A másik esete marcona, változni nem akaró emberrel történt. Ajándékba adták neki a szelídséget, elfogadta, méregette, beszélgettek, gondolkozott, majd rémülettel félretette. Nem akarta, hogy megváltozzanak a dolgok. Jó volt neki így, indulattal, haraggal, gyűlölettel élni. Ott volt az asztalán a szelídség, mégsem változtathatta meg. Folytatódott is végeláthatatlan nyomorúsága.
Kisgyermekhez is került belőle, aki elfogadta, elfogyasztotta, és örült annak, hogy milyen szép ez a világ. Szülei, tanárai, környezete ámulattal szemlélték a változást. Ilyen gyerekekkel könnyű az élet.
Asszonyokat is változtatott már meg. Házsártos, kibírhatatlan természetűeket tett szerető szívűvé, boldoggá, és boldogságot adóvá. Igazi, meleg családi fészek jött létre körülöttük.
Nagyokat haraptam e finom gyümölcsbe, s félve kérdeztem:
- Mi lesz veled, ha megeszlek?
- Ó, legyél nyugodt, Teremtőm gondoskodott erről. Benned kezdek dolgozni, s maholnap rajtad is teremnek gyümölcseim, és általad újabb címzettekhez juthatok el. Jó is lesz, ha odafigyelsz erre! „A te szelídlelkűséged ismert legyen minden ember előtt! Az Úr közel!”
Boldogan fogyasztom el, és engedem, várom, hogy átjárjon, megváltoztasson engem is. Szükségem van rá.

Továbbindulok a rohanó világ feladatai közé. Kincsem van! Drága, elvehetetlen, romolhatatlan értékem. Türelmetlen emberekkel találkozom, akik öklüket rázva tajtékoznak az úton – nekem nyugalmam van. Tárgyalópartnereim idegesen magyarázzák dolgaikat – én békességgel nézek rájuk. Félelem feszíti mások szívét – az enyémben a derű lágy valósága. Vadság tölti be a földet, az embereket, a kapcsolatokat – s bennem mégis minden más.

Mi is történt? Isten Lelkének kedves gyümölcse már teremni kezdett. Most én viszem a gyümölcsöket a címzettekhez. Munkatársaim, szomszédaim, rokonaim – mind ennek híján élnek. Osztogatom, kínálom, ajándékozom. Képviselője lettem ennek a kedves jellemnek. Uram megbízott ezzel. Menj el, tegyél tanítványommá minden népet. Azóta csodákat élek meg. Korábban azt hittem, hogy ha odaadom azt, ami az én értékem, akkor veszteség ér. Most kiderült, hogy minnél többet adok belőle, annál több lesz nekem. Készleteim vannak, és érzem a küldetést, osztogatnom kell tovább. Sok a szükségben lévő ember.
Közösségünkre tekintve imádkozom. Uram! Bárcsak engedelmes lenne a csaknem 12000 bemerített baptista Magyarországon abban, hogy gyümölcseidtől megszelídülve eszközeid legyünk. Szelíd lélekkel élő gyermekeid megváltoztathatnánk az országot, sőt a világot. Sokan, egységesen, következetesen, szolgáló élettel, eredményesen fáradozva.
Népünk szilaj vadsága szelídséggé nemesedne. Kapcsolataink a családban, a gyülekezetben, a nagyobb közösségben védjegyet kapnának. Előbb-utóbb erről ismernének meg bennünket, és talán így is neveznének: Ők a szelídek.
A boldogok. Akiknek két hazájuk van, hiszen ők öröklik a földet.
Kedves Olvasóm! Jöjj, álljunk oda Urunk elé, hogy megvizsgáljon. Ő tegye mérlegre szelídségünket. Tud mit kezdeni velünk. Szentlelkét azért adta, hogy életünket rendbehozza, hogy újjáteremtsen, hogy erejét ajándékozza, és e különös jellemvonással felruházzon.
Ugye kész vagy megtagadva önmagad elfogadni e csodát. Ízlelgesd, gyönyörködj benne, élj általa, boldogíts másokat – így betöltöd küldetésed.

2007. október

Isten és az ember, az Úr és én. A Láthatatlan és a látható, a mindenek felett álló, és a porszemnyi. Isten megformálását már az Ószövetségi törvény megtiltja, és nem is tudnánk hitelesen tenni, hiszen nem láttuk Őt, csak érezzük, halljuk, ismerjük, hiszünk benne, Ő Urunk, életünk. Emberlétünket annál jobban ismerhetjük, ábrázolhatjuk, okulásul, emlékeztetőül örömre-bánatra.
Kinyújtott kéz az Úr felé. Ez a legszebb megformálása a kapcsolatnak.
Milyen sokféle módon nyújthatom felé a kezem.
Tehetem akkor, ha mély gödörbe kerültem, lábam az ingoványban egyre mélyebbre süllyed, és minden kipróbáltam már, hogy megmeneküljek, de már esélyem sincs a szabadulásra. Marad a magatehetetlen kéznyújtás. Várván várom az Urat, hogy lehajoljon hozzám (40.Zsoltár). Ebben a segítségkérésben nincs benne az őszinte bizalom – ezt a kényszerhelyzet váltotta ki. A kéznyújtás iránya helyes, az elmondott imádság korrekt, de a körülmény túl erősen motivál. Az Úr mégis lehajol, kiemel a pusztulás verméből, sziklára állít, új éneked ad a számba, rendbe hozza sorsomat.
Kinyújthatom a kezem Isten felé, ha társtalan, elkeseredett vagyok, és a magányomat, terhemet szeretném megosztani valakivel. Ha mindenki elhagyott, nincs akivel megosszam gondjaim, Ő megfogja kezem és feloldja magányomat, betölti hiányomat, meghallgat, megvigasztal, egyengeti utamat.
Előfordulhat, hogy ökölbe szorított kezem nyújtom az Úr felé? Lázadozva sorsom, helyzetem, életem, szolgálatom, embertársaim ellen – dühömet borítom elé? Hozzá nem méltó módon fordulok felé, és tombolok, méltatlankodom. Egyedül kéztartásom, dühöm akadályozhat meg abban, hogy a már ekkor felém nyújtott ajándékot, a megoldást átvegyem. És maradok szegény, nincstelen, szánalmas, mert elfeledkeztem az én Uram hatalmáról, méltóságáról, szeretetéről.
Vagy imádságra kulcsolt kezem nyújtom az ég felé, az Úr felé? Minden mást félretéve, megszabadulva kísértéseimtől, bűneimtől őszintén közeledem hozzá? Összekulcsolt kezem belefonódik Uram felém kinyújtott kezébe, és ezáltal megerősödve átformálódik egész lényem. Kezem már nem is az enyém, hisz az övével való egybefonódás közben átadom Neki indulataimat, szeretetlenségemet, harcaimat, kezem „hatalmát”, erejét, a kezemben lévő anyagiakat, mindent. Tisztuló kezem új értelmet nyer. Imádság közben mennyei Gazdám szétbontja kezem görcsös összefonódását, s a szabadítás után megtölti kezeim, sőt egész valóm csodás gazdagságával, ajándékaival. Kincseim sokasága sem tehet felfuvalkodottá, hanem bőkezűvé változtat, hiszen jó dolog adni. Az Úr által megnyitott kezem szolgálatot végez – önzetlenül, viszonzásra nem várva. Kézfogásom szeretetemet fejezi ki ezután, embertársaim felé kinyújtott kezem a szolgálatot, kitárt karom mások elfogadását, és fölemelt kezemet látva senki sem számít ütésre.
Kinyújtom kezem Mennyei Atyám felé is, immár hitből, teljes bizalommal, odaadó szeretettel, s Ő elfogadja. Együtt járunk immár a rögös utakon, a meredek kaptatókon, a keskeny út szakadékok melletti tájain, és keskeny hídpallóján – teljes biztonságban. Lehetnek mellettünk ordító oroszlánok, tűz, víz, vihar, suhanhatnak tüzes nyilak, lehet golyózápor, hangozhatnak koholt vádak, akkor sem félek, mert Ő velem van. Ő az én Pásztorom, a mindenem.
Szívemben olthatatlan hálaérzés tüze gyullad fel. Mit tehetnék Érte?
Néhány bibliai történetre tekintsünk most.
Ábel hittel vette kézbe munkájának legjavát, és tette Isten oltárára. Az Úr kedvesen fogadta a jóillatú áldozatot.
Noé és családja „földetérésük” után oltárt építenek, és ráteszik áldozatukat, hogy kinyilvánítsák hálájukat a szabadulásért a világ pusztulása után.
Ábrahám ígéretet kapott az Úrtól, hogy sok nép atyja lesz, mégis, amikor Isten kéri, kész „kézbevenni” fiát, és az Úr oltárára tenni. Feltétlen bizalommal, ragaszkodással, engedelmességgel. Nem marad el a válasz.
Anna megannyi küzdelem után kap imádságára választ, és megszülethet Sámuel. A boldog édesanya Isten iránti hálából az Úrnak ajánlja fel őt. Legyen az Úrnak szentelve! Mintha kézbe venné, és amikor Éli szolgálatára adja, az Úr kezébe tenné át, legyen az Övé! Gyönyörű kép!
Egy nagy lépés a bibliai történetek között, és már az idős Simeont láthatjuk, aki várja, hogy meglássa Izráel vigasztalását. A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust elvitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, akkor karjába vette, és áldotta az Istent.
Közösségünkben a hívő szülők azóta is ezt gyakorolják. Elhozzák gyermeküket az Úr elé, átadják a lelkipásztor kezébe, aki a szülők és a gyülekezet nevében felajánlja az Úrnak. Legyen neki szentelve. Mily megkapó a kép. A gyermeket ideajándékozó visszafogadja ajándékát? Elveszi? Szó sincs erről! A miénk marad, szülőké, gyülekezeté, de gyenge kezünkkel képtelenek volnánk oltalmazni, védeni, végigvezetni az életúton. Így aztán nem csak a mi kezünket szeretjük az Úr kezében tudni, hanem gyermekünket is. Ne csak a mi biztonságunk legyen Ő, hanem gyermekeinké is.
Nem az enyém semmi. Nem az enyém senki! Még én magam sem, az akaratom sem, a gondolataim sem, a tetteim sem, a szám, a szemem, a fülem, a kezem sem. Mindenem az Úré, és mindenkim az Úré.
Kedves Olvasó! Kezdd el felszámolni saját értékeidet! Ne csupán átcimkézd, hanem valóságosan add át az Úr tulajdonába. Emeld fel kezed Őfelé a legfontosabbal – rendelkezzen vele Ő. Aztán újra, és újra addig tedd ezt, amíg neked már semmid sem marad. „Mindenem az Úrnak adom, minden az Övé” – énekelték már a régiek, és tehetjük mi, a mai korban élő gyermekei is Urunknak.
Kezünk nyerjen új küldetést ebben az esztendőben!
Életünk nyerjen új áldást 2007-ben!
Legyen dicsőség a mi

Urunknak most én mindörökké!

RETTEGÕ
"Mi lesz velem? Mit tegyek? Halálos beteg vagyok? Elkárhozom!!!? Nem szeret senki sem? Félek, jaj...!"...
... sorolhatnánk - s nem lenne vége szörnyû állapotunk felidézésének. Valóban ilyen lenne az élet? Rettegnünk kellene mindig, mindentõl, mindenkitõl?
Vajon a Biblia milyen tanácsot ad ebben a kérdésben?
1. Isten az embernek adja az állatvilág feletti uralmat, így az állatok része a rettegés: " És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;" (1 Mózes 9:2)
2. Az emberek között is privilegizált helyzetbe hozza a saját népét, a NÉPET, a választottakat. Ha a helyükön vannak, akkor: " Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek." (5Mózes 11:25)
3. Egyetlen dolog rettentheti a hívõket, akiknek Jézus Krisztus urukká lett, s ez a BÛN. Ezzel "rettenetes dolog az Élõ Isten kezébe esni!" (Zsid 10,31)

Kell-e, szabad-e tehát rettegnünk?
Testünk biztonsága bármilyen körülmények között élünk is, csekély. A civilizációt nem, vagy alig ismerõk körében a természet erõi, s a vadállatok okoznak "állandó" rettegést. Nincsenek gondosan zárható ajtóik, biztonságos lakásuk, így állandó készenlétben vannak a védekezésre. Nem alhatnak mélyen, nyugodtan,... De vajon mi, akik a modern zárak, a kiváló riasztórendszerek között, vadaktól távol élünk, nyugodtak vagyunk-e? Nincsenek-e meg a saját rettegnivalóink? Áldás-e a vagyonos élet, vagy szörnyû rettegések kútja? Igaz a zsoltáríró szava: "Ha az Úr nem õrzi a várost, hiába minden emberi õrködés!". Kedves olvasóm! A földi értékek vajon áldást jelentenek-e számodra? Tudsz-e örülni lakásodnak, hisz az Úrtól kaptad azt. Boldog vagy-e értékes tárgyaid között, örülsz-e hálaadással autódnak, nyaralódnak, bármi plusznak, amid van? Lehet, hogy az Úr sok dologgal áldott meg, s amit Õ adott, azt félted, amiatt rettegsz? A "van" kitermelte a maga pszichés betegségét is, a ajtózárási-elbizonytalanodást. Hányan rettegnek netán istentiszteleten is amiatt, hogy "nem felejtettem-e el bezárni a lakás, vagy a kocsiajtómat?". Nehogy kiraboljanak! És hull az Igemag, de hová?
Emberkapcsolataink is ugyanúgy telve lehetnek rettegéssel. Mit gondol rólam a másik? Mikor fecsegi ki közös titkunkat (bûnünket), vagy mikor sértõdik meg rám? "Homo homini lupus" ("Ember embernek a farkasa") tartja a régi latin mondás, s milyen igaz: vadak között élünk e földön. Ember ember ellen támad, a családban, a gyülekezetben, munkahelyen, s bárhol, ahol ember embert ér. Ugye, te nem okozol rettegést senkinek sem.
Emberlétünk is okozhat feszültségeket, rettegéseket. Félünk a holnaptól, félünk a betegségektõl, az egzisztenciális bizonytalanságtól, s ki tudja még, hogy mitõl. Miért?
"Ne rettegj, bármi sújt téged,
Isten gondol reád ..."
Esetleg éppen ettõl rettegsz?
Nos, lássuk mikor, miért kell rettegnünk, és milyen szempontból tilos ezt tennünk. Az Úr Jézusról ezt jegyzi fel Márk: "..kezdett rettegni, és gyötrõdni..." (Mk 14,33). Pál elmondja, hogy Korintusban "erõtlenség, félelem, és rettegés között jelent meg" (1Kor 2,3). Vannak tehát körülmények, amelyek okozhatnak ilyent? A teherhordozásnak, a megpróbáltatásoknak ezen a szintjén igen. Azonban mi, mai hívõ emberek kapaszkodjunk bele az Úr ígéretébe: "Mert olyanná leszel, mint a víz mellé ültetett fa ... nem retteg..." (Jer 17,8). Ha az Övé vagy, nincs mitõl félned. Kezében tartja apró életed, és fontos vagy számára. Garanciát vállalt erre a hetven-nyolcvan évedre, és örök életet is ígért. Ha szereted Istent, akkor minden, MINDEN javadat szolgálja. Eszerint semmitõl nem érdemes rettegni, hisz bármilyen úton is, de célbaérkezünk. Mégis a filippibelieket így figyelmezteti a nagy apostol: "...félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségteket" (Fil 2,12) Ahogy a menyasszony "retteg"(?) fehér ruhájának esetleges beszennyezõdésétõl, és vigyáz rá nagy figyelemmel, hiszen tisztán akar oltár elé állni jegyesével, úgy kell mindnyájunknak õrizkedni a tisztátalanságtól. Igen, a bûntõl rettegj! Az Ördög hatalmát ne becsüld le, rettegj attól, hogy az övé lehetsz. Kerüld el minél messzebbre. Menekülj az Úrhoz. Õ vár rád, és nyugalmat kínál életed minden idejére.
Szabad-e rettegést okoznunk? Igen. Isten Igéje kifejezetten elõírja. Ahogy azt Mesterünk is tette, elõször az evangéliumot kell hirdetnünk minden népnek, s ha erre nem hallgatnak, Júdás apostol arra bátorít fel levele 23. versében: "Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva õket a tûzbõl, és utálva még a ruhát is, amelyet a test beszennyezett!" Megszomorítani, megrettenteni a megtérés érdekében. Soha sem emberi ötletek szerint, hisz úgy értelmetlen feszültségeket okoznánk, hanem az Úr vezetése alapján. Õ ért a sebészkés használatához.
És végül. "Ó bízd magad a kegyelemre, hidd az számodra is elég!" Merülj bele az Úr áldó szeretetébe, fogadd el biztonságát, amelyet neked kínál, és élj Vele nyugodt, boldog életet.
Múlt, Jelen, Jövõ 1996.

Nem csupán jelen korunk különös velejárója a szomorúság, a kesergés, hiszen az emberlét állandó harcok, csalódások, törések színtere. Ebben mindig voltak/vannak győztesek, akik most éppen boldogok, és vannak (most) szomorú vesztesek. Az események továbbhaladása gyakran okoz szerepcseréket, s a mai győztesek holnap talán vesztesként keseregnek, és viszont: a mai szomorú vesztesek holnapra boldog győztessé lehetnek, és mindez megszámlhatatlanszor ismétlődhet.
Milyen rettenetes állapot ez! - az ideiglenes boldogság, aminek bármikor vége lehet, és az elkeserítő szomorúság, aminek megtalán soha nem lesz vége. Ez lenne az élet? Ilyennek kellene lennie?
Mondjuk ki bátran, hogy az Isten nélkül élők számára igen, és Ö nélküle ez soha nem lesz jobb. Marad a borzasztó keserűség, a bizonytalan jövő. Az ÁTOK alatt élôk ezt kell, hogy szenvedjék. A BŰN mindig következményekkel jár. Ez a kezdeti, még visszafordítható hatása a bűnnek, majd a végső ÍTÉLET után mindez megváltoztathatatlanul rögzül.
Ennek feloldására egyetlen út található a világmindenség számtalan útja között: "Az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és ÖRÖK ÖRÖM fejükön, vigasságot és örömöt találnak: és eltűnik minden fájdalom és sóhaj."
MEGTÉRÉS! Ez a kulcs a boldogsághoz, az örömteli élethez! Jézus mondja: "Én vagyok az út az Atyához!" (Jn 14:6), vagyis az egyetlen összekötő kapocs, Aki által szabad menetelünk van naponként Mennyei Atyánkhoz. Ennek az útnak van egy nagyon szigorú kezdete is. "Szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz." (Mt 7:14), de az Úr Jézus bíztatóan azt is elmondja, hogy :"Én vagyok az AJTÓ..." (Jn 10:6), Aki megindul, és segít erőtlenségeinken.
Mindenkinek el kell dönteni, hogy akar-e boldog lenni, örülni? Ha úgy döntesz, hogy igen, akkor "Lépj a megnyílt üdvajtón át! Mikor teszed? Ó mért ma nem?" (HH 485.) Ez az út a Szentlélek ÖRÖMÉHEZ, ez az ÖRÖK ÖRÖM kizárólagos útja. Hiszed-e, hogy Drága Urunk meg tud ajándékozni ezzel?
Mi ez az ÖRÖM? A Gondviselő Atya megnyugtató jelenlétéből, szeretetéből fakadó békesség, ami átragyogja életünket. A hit, amely nem kérdez aggodalmaskodva a holnapról, hanem boldogan él a mában. A gyermek boldog derűje, amelyen átragyog a napsugár.
Az ÖRÖM egyedül, -a múlt terheit, bűneit cipelve elérhetetlen. Csak, ha KEGYELEMben részesül a bûnös, úgy juthat ÖRÖMre, ami nem saját produktuma, hanem ajándékba kapta. Benne terem, de a Lélek termi, akit befogadott. Csodálatosan fogalmazza a zsoltáros a mindvégig érvényes igazságot:" ...teljes öröm van Tenálad; a Te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké." (Zsolt 16:11.) Ha ugyanis Ö ott van az életedben, akkor hatásai egyre erősebben érezhetőek. Leleplezi rejtegetett bűneidet, azután megbocsátja azokat, ha rendezed Vele. Kapcsolataidat Ö fogja irányítani, és áldani, így mindenkivel rendezetten élhetsz. A földi, anyagi dolgokhoz való viszonyulásaidat is Ö határozza meg, így tesz alkalmassá az ÖRÖM elfogadására. " Mert az Isten Országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szent Lélek által való öröm." (Róm 14.17.)
Akkor tudsz maradéktalanul örülni, ha mindent elengedtél, ami a földhöz köt, s Ö lett a lényeggé számodra. "Elveszthetek mindent sorba , ha Te megmaradsz nekem." Ajándékozza meg földi életedet azzal a Mennyei Örömmel, amelybe mindnyájan készülünk, s ha Ö tölt meg vele, akkor képessé tesz arra is, hogy továbbadj belőle. Erre rendelt, ezért derített örömre, hogy áldott melegének, fényének hordozójaként éljünk. Nem csak Pünkösdkor, hanem mindig.
1994. április

A fenti kérdést sokan közömbösen olvassák, hitetlenkedve abban, hogy valamikor is igennel válaszolhatnának rá. Sokan alázatos hálaérzéssel mondják Pál apostollal együtt, hogy "...igen, van, ... a Krisztusban...!".
Vajon, kedves olvasó - te hogy állsz ezzel a kérdéssel? Életed harcai, terhei között mit mondhatsz el magadról?
Álljon elõttünk most Pál igei üzenete: "pa/nta i)sxu/w", vagyis mindenre (értsd ezalatt valóban a MINDENT - a testi és lelki létünket érõ összes hatást) erős vagyok, mindenre képes vagyok...
E kijelentést eddig bárki elmondja, hívõk-hitetlenek egyaránt. Sokan oly mértékû önbizalommal élnek, hogy saját erejükre, megalapozott egzisztenciájukra, felelõtlenségükre építve úgy vélik, hogy nem érheti õket semmi, mert mindent képesek megoldani (pénzükkel. kapcsolataikkal, erejükkel, vagy ravaszságukkal). Való igaz, hogy sok dolgon átsegíthetnek e lehetõségek, azonban nem MINDENen. Lehetsz hívõ, vagy hit nélkül élõ, ha ilyen bizodalmad van, ez eleve vesztésre van ítélve. Bármikor elvesztheted a pénzed, vagyonod egészét, kapcsolataid egyik napról a másikra megszűnhetnek, erőd-egészséged a másodperc töredéke alatt semmivé lehet, és bénán, kisemmizetten, barátok nélkül vajon mire lenne erőd? Semmire sem.
...mindenre erős/képes vagyok ABBAN AKI megerősít engem - írja az apostol, és e mondatban az önbizalom legkisebb üzenete sem található. Az üldöztetéseket, megpróbáltatásokat ismerõ, ezeket naponként hordozó, és ezekben győzedelmeskedő ember boldog bizonyságtétele, az önmagán való önzetlen túlmutatás. "ABBAN, AKI ERŐSSÉ TESZ" - a Krisztusban. Milyen fenséges hit ez, amely nem a benne megnyilvánuló erőket mutogatva emelkedik az emberek szemében, hanem Bemerítõ Jánosként éli: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom!"(Jn 3:30).
Néhány pontban foglalkozzunk most azzal, hogy mi mindenben is van szükségünk Isten megerõsítõ kegyelmére, hogy el tudjuk mondani:
- Van erõm szakítani eddigi bûnös életvitelemmel. Amire nem voltam képes az Úr Jézus nélkül, azt vele képes vagyok megtenni. Szenvedélyeimtől megszabadít, megkötözöttségeimet feloldja, rossz szokásaim, erkölcstelen társaságom, kicsapongó életem undorral tölt el, és ÁLTALA megújul minden. Ki tudná ezt e csodálatos erő nélkül véghezvinni.
- Van erõm arra, hogy hûséges maradjak Szabadítómhoz. Kísértések tüzében élve is Övé maradok. Nem azért, mert olyan könnyû, vagy saját erõm oly nagy, hanem, mert õ termi bennem a hûség gyümölcsét, általa maradhatok az Õ biztonságában.
- Van erõm szeretni ellenségeimet. Azt, amit korábban elképzelni sem tudtam, vagy ha Bibliát ismerve saját akarásommal próbáltam is, és nem ment, most kegyelembõl képes vagyok rá.
- Van erõm szeretni az erõtleneket, gyengéket, bûnösöket. Korunkban is a bátraké, az erõszakosoké az elõrehaladás, a szánnivalókra, a tisztátalanokra, megvetnivalókra "senki sem ügyel". Ugye te már igen.
- Van erõm szolgálni Megváltómat! Tõle kaptam életet, erõt, egészséget, bûnbocsánatot, s ezt ha egész életem odaáldozom, sem tudom meghálálni. Hogyne próbálnék mindent megtenni hálából. S még ezt sem a saját erõmbõl, mert abból csak önzésre futja, magamnak gyûjteni, tartalékolni, és Õ ebben nem gyönyörködik, hanem az Õ segítségével. Hála Néki, hogy még ebben is segít!
- Van erõm krisztusi igába hajtani a fejem. A világ sajnál a hittel járó lemondásokért. Szánnivalónak látják a keresztyén életet, nekem pedig boldogan van erõm ebben élni, és csak azt látom, hogy hálámat így kifejezhetem Uram elõtt. Elõttem ment a kereszthordozásban, miért keresnék én könnyebb utat. Ha Õ ezen kellett, hogy végigmenjen, számomra is ez ad üdvösséget.
- Van erõm arra, hogy terhet hordozzak. Minden gondomat Õreá vethetem, hiszen segítségét ígérte. Bármi is legyen életemben: betegség, szegénység, szeretetlen családtagok, rossz szomszédok, munkanélküliség, vagy rossz munkahely, s úgy látom, hogy össze kell roskadnom, Krisztus megerõsít, és ezáltal van erõm erre is.
- Van erõm MINDENRE! Bármi is következzen. Ha visszaemlékezünk a megtett útra, úgy azt látjuk, hogy Istenünk csodálatosan sietett a segítségünkre mindig, amikor szükségünk volt rá. Nem ismerjük a jövõt. Lehet, hogy nagyon nehéz idõk következnek mindnyájunk, vagy némelyek életében. Üldöztetések, meghurcoltatások, mártírhalál - ki tudja mi jön? Vagy béke, és erkölcstelen, istentelen gazdagság, amely erősebb csábítás, mint a mártírhaláltól való félelem. MINDENRE!!! Jöjjön mindaz, amit Isten megenged, és nem félek, mert "...ha Isten velünk, akkor ki lehet ellenünk?" (Róm 8:31)
- Van erőm rábízni a jövőmet Jézusra! Õ mondta: "Ne aggódjatok a holnapotok felõl...!" Ha ezt kérte, segít megvalósítanom is. Nem kell pogány módra rettegnem, hanem a bele vetett bizodalomban élhetek boldogan, megelégedetten.
Tudjuk elmondani mindnyájan a mottó-igét: "Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerősít!"!
1995. október